Ma délután séta közben pillantottam meg, hogy a szomszédos réten csodás zsenge csalán növekszik. Több se kellett, már ott is termettem és beszüreteltem egy egész kosár csodás növényt. Holnap kedves szomszédainknál szülinapot ünnepelünk, s nem maradhat el az elengedhetetlen rétes sem, így úgy döntöttem, hogy a hagyományos ízek mellett ma kipróbálom a csalános tölteléket is. Persze készült még diós - cseresznyés is. Holnap pedig frissen sütöm a csokis szilvás kalácsot. Addig is olvassátok és készítsétek a receptet:
Hozzávalók:
1 kosár friss csalánhajtás
1 ev medvehagyma pesto
1 nagy fej vöröshagyma
10 gerezd fokhagyma
2 dl tejföl
1 tojás
só, bors, kakukkfű
Rétes:
35 dkg liszt
1 nagy kanál zsír
annyi sós langyos víz, hogy jó sima közepesen lágy tészta legyen
A tészta hozzávalóiból tésztát dagasztunk, majd addig dolgozzuk ki a tésztát deszkán, hogy teljesen sima legyen. Ha ez megvan kicsit ellapogatjuk, majd lekenjük olajjal a tetejét s meleg lábassal letakarva 35 percig pihentetjük. Utána asztal nagyságúra tudjuk nyújtani.
A töltelékhez a csalánt átmossuk, majd forró vízben első forrásig forrázzuk és kiszedjük, majd apróra vágjuk.
A hagymát kockára aprítjuk és olajban feltesszük pirulni, hozzátesszük a csalánt és együtt dinszteljük. Fűszerezzük, majd hozzáadunk 2 kanál tejfölt és a pestot, átkeverjük és kész.
A tojást belekeverjük a tejfölbe egy kis borssal.
A tésztából egy réteget leteszünk a tepsi aljára, majd megkenjük olajjal és megszórjuk zsemlemorzsával ezt 3 rétegig folytatjuk, majd a töltelék következeik és annak a tetejére a tojásos tejföl majd újabb 3 réteg tészta, a tetejét megkenjük olajjal és 200 C°- os sütőben aranybarnára sütjük. Forrón felvágjuk és tálaljuk, magában tejföllel vagy húsok exkluzív köreteként is kiváló csemege.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése